Vasárnap elkezdtem írni az élménybeszámolót a túráról. Magamat ismerve tudtam, hogy hosszú lesz, na de hogy ennyire!

Vasárnap több órán keresztül írtam, aztán már nem bírtam. Gondoltam alszok rá egyet és majd este, mert ekkor már hajnalok hajnala volt, befejezem. Nah, én meg a gondolataim...
Szóval tegnap is több órán keresztül írtam, aztán már nem bírtam és már ott tartok, hogy több órája írom, mint amennyi alatt megtettem a túrát és ez... tök gáz.
És még nincs vége!

Ráadásul az eddigi vége sincs meg, mert, hát nem tudom hogy műxik a rendszer, de áldom az eszem, amiért ma hajnalban, mielőtt nyugovóra tértem, elmentettem az egészet.
Word-be.
Mert ma du., mikor megnéztem, látom, hogy nincs elmentve. Az a rengeteg kaland! Azok a magvas gondolatok! Egek!
Hála Neked Bill Gates, vagy akárki, aki elhoztad számunkra a Microsoft Word-öt!

Öh, nagyon látszik, hogy mennyire erőlködök a humorizálással? Nem tudom, de nemrég olyan mélabú vett erőt rajtam. Nem szeretem ezt az érzést. Nincs semmihez kedvem, üresnek érzem magam, értelmetlen minden és nincs kedvem se halni, se élni.
Mondjuk előbb nézegettem Molyon a lehetőségeimet. Ja igen, azzal kezdődött, hogy tegnap észleltem, hogy már nem vagyok "felkapaszkodott". Anya szokta mondani emberekre, hogy felkapaszkodott senki és valahogy nekem ez mindig olyan vicces. Na és nyáron, mikor észrevettem, hogy van ilyen Molyitásrangsor és egyszer sokat ténykedtem, mert még új volt az élmény, hogy wow, Moly, és emiatt egyszer csak azon kaptam magam, hogy benne vagyok a toplistában, az első 100 között! Na, akkor ugrott be, hogy felkapaszkodtam a toplistára és hogy na, felkapaszkodott vagyok. És ez nekem vicces. :D
Nem tudom miért.

Aztán elég hamar vissza lecsúsztam, lecsúszott lettem és egy jó ideig nem foglalkoztam a dologgal, de a hetekben kitaláltam, hogy most felkapaszkodok amennyire csak tudok. Nyáron úgy rémlik 74. voltam, vagy akörül. Na, most múlthét környékén fel is jutottam 84-ig. Lehet feljebb is, mert annyira nem figyelgettem, mondván ez még csak a kezdet. De a 84 az tuti.
Viszont közbe jöttek dolgok, pölö a túra és tegnap elkenődve láttam, hogy nem hogy 84., de már még a fasorban se vagyok... Ahh, oly nehéz felkapaszkodni és oly könnyű lecsúszni. Ez jutott tegnap eszembe. És erről meg Adam ("Adam a kívülálló, a felkapaszkodott, még most is a tájszólásával küszködött...") és Whelk ("A magányos és feldúlt Whelk sosem tudta elfelejteni, hogy egyszer régen ő is közéjük tartozott.") ugrott be, A Hollófiúkból. :D Jaj, egész túrán be-be ugrott ez a sorozat. Majd ha egyszer valamikor végre megírom a memoárom arról a napról, meg is látjátok.

Ja igen, szóval nem az szomorított el, hogy felkapaszkodottból már megint lecsúszott lettem és most megint kapaszkodhatok, amúgy túra közben is volt felkapaszkodás és vissza lecsúszás, lol, hanem utána valahogy oldalra néztem, ahol fel vannak sorolva dolgok (Profil, Olvasmánylista, estébé, estébé) és ott van olyan is, hogy Blogbejegyzések. Ez már kismoly koromban is felizgatta a fantáziám, azt hittem lehet blogot vezetni Molyon, mint mondjuk Devin. Azt élveztem volna. De rájöttem, hogy ez itt nem így műxik és meg is feledkeztem róla.
Egészen mostanáig. Mert most már (mmmm-mmm-mmm-mmm, alliterálok) van itt blogom, szóval próbáltam kideríteni, hogy hogy, s mint kell azt a Blogbejegyzéseket véghezvinni, de... lezsibbadt az agyam. Túl magas nekem vagy nem tudom, de totál leállt az agyműködésem tőle. A tanulás is ezért nem megy. Ha valamit nem értek meg elsőre...
Szóval lehet emiatt lett nyomott hangulatom.

De lehet a műanyag Pringles chips-től, amire régen azt hittem Princess. Volt akciósan múltkor, ráadásul jártak hozzá ajándék, csili-vili műanyag karácsonyfadíszek. Nem szoktunk karácsonyfát díszíteni, röhejes, de nem fér sehova, kicsik és zsúfoltak a szobáink, úgyhogy arra gondoltam elajándékozom őket.
A csirkéimnek.
A tyúkólba fogom felszerelni a gömböket...

Amúgy nem is tudtam róla, hogy járnak a műanyag chipshez ezek a műanyag csodák, úgy hozták utánam őket.
Hmh, feljegyzés nekem: ne vegyek több Pringles chipset. Valamikor nem volt rossz, de már múltkor is tömény műanyag, vagy hungarocell ízük volt. Mondjuk a csirkék szeretik a hungarocellt. Lehet nem csak a gömböket kéne nekik adnom.

Nah. Mostanra viszont azt hiszem túljutottam a holtponton, mert egész fel vagyok élénkülve.
Ami baj, mert reggel k. korán kéne kelnem (alliterálok!).
Másfelől, van egy rakat dolgom, amit nem ártana végre rendeznem, szóval...

Ja igen, el is felejtettem, idővel megváltozott a blogom kinézete, a fejléc, Hollófiúk, szót se többet... :D
Majd kicsit pofásabbra akarom amúgy, csak ki lett nyírva a képnézegető progim és azóta meg vagyok lőve képek terén. Ezért nem lesznek képek a túrás élménybeszámolómban se. De később majd, ha sikerül rendbehozni a progit, akkor tervezek egy külön bejegyzést csak a túra képeivel. Mert egy kép felér ezer szóval... ezer szóról jut eszembe, s hogy ezennel ezzel keretet adjak eme bejegyzésemnek, szóval az élménybeszámolóm Word-ben jelen pillanatban ott tart, hogy 19 oldal (11-es betűméret, Calibri betűtípus) és 9841 a szavak száma. Amiről eszembe jutott, hogy van valami tízezer szavas izéhozé, igaz? Ja, de nem jó, mert szóval úgy van, hogy épp ezért a terjedelemért nem mentette el szerintem a blogom az eddigi irományom, úgyhogy közzétenni majdan csak darabokban fogom. Mint... a darabolós... gyilkos...