Éjjel elég vacakul lettem. Mármint lelkileg. Mármint most nem annyira, de kicsit azért magamba zuhantam. Akartam is írni, de magam sem tudom miért, meg egyáltalán mit. Ráadásul majd szét hasadt a fejem. Olyan érzés volt, mint mikor vámpíros filmekben karót döfnek a vámpír szívébe. A karó olyan, mint egy nagy tövis, odaillesztik a mellkasára és kalapáccsal rávágnak. Na, ugyanezt éreztem, csak nem a szívemnél, hanem a tarkómnál. Ahol a gerinc és a koponya találkozik. Mintha a gerinc mellé illesztették volna azt az éles tövis-karót és kalapáccsal puff, egyenesen be a koponyám alá. Idővel aztán ellentétes irányból, jobb oldalon a fejem tetején is éreztem egy éles szúrást. Folyamatosan... legszívesebben lefejelném ilyenkor az íróasztalt.

...

Mondjuk belegondolva ilyen esetben vehetnék be fájdalomcsillapítót is, vagy aludhatnék is akár...

De gyógyszerekkel nem élek, aludni meg csak akkor tudok, mikor már a végkimerülés határán vagyok. Viszont ha sikerül elaludnom és tehetem, simán alszok 10-12-14 órát egyhuzamban. Az a legjobb. Aludni. Álmodozni. Gondolom ezért használnak sokan tudatmódosító szereket. Én viszont ezekkel nem élek.
Az úgy túl könnyű lenne.
Na meg, én magam vagyok a drog nekem.

Szóval mostanában nem sokat aludtam, ma viszont minden jó volt. Túl jó is. Ilyenkor szoktam elkezdeni gyanakodni, hogy valami nem stimmel. Aztán persze nem is kell sok és vége is a pillanat varázsának. És olyankor megnyugszom, hogy igazam van. Az élet xar.

Éjjel sokáig fel voltam, tévézgettem, aztán sikerült elaludni és annyit álmodtam! Imádok álmodni. Mármint elvileg mindig álmodunk, de én csak ritkán emlékszek rájuk, pedig úgy imádom őket. És talán én vagyok az egyetlen, akit nem zavarnak a rémálmok. Legalábbis még senkitől se hallottam, hogy ő szereti őket. Pedig tök jók. Az a legjobb bennük, hogy átéled őket és aztán felébredsz és kiderül, hogy csak egy sz*ros álom volt az egész. De persze lehet csak azért gondolom így, mert még sose volt rémálmom. De azt hiszem azért, mert nekem a való élet a rémálmom. Tudjátok milyen sz*r felébredni, főleg egy jó álomból és rájönni, hogy csak egy sz*ros álom volt az egész?

De na, azért szeretek álmodni. Csak ahogy mondtam, ritkán emlékszem rájuk. De a maira emlékszem. Egy kicsire. Azt tudom, hogy többször is felkeltem, de mindig visszaaludtam és mindig álmodtam valamit, de csak egy maradt meg. Volt egy hely. Az a röhej, hogy álmomban pontosan tudtam, hogy hol vagyok, mert valami orvosi rendelő félében várakoztam, de kicsi volt és mivel nyár féleség volt, kinn ültünk páran a rendelő előtt és ott mondtam valakinek, még mutattam is közbe a kezemmel, hogy jobbra, arra lent, mert egy dombon voltunk, van az állatorvos, akihez én szoktam hordani a kutyáim. És akinek magyaráztam, annak is chihuahuája volt, és jól megbeszéltük, hogy nem szeretjük pórázon vinni őket, mert mindenféle kosz van a földön és közben elképzeltem egy régi chihuahua kutyánk, aki már rég nincs is meg és ráadásul pórázon ment és szimatolt valamit a földön... És amúgy az az állatorvos tényleg létezik, de egyszer nem látta szerintem a chihuahuáink. Csak a két nagy kutyánk. Na, de a lényeg az ebben, hogy jóval ébredés után jöttem rá, hogy hiába ismertem álmomban azt a helyet, mint a tenyeremet, a valóságban nem is létezik. Azaz létezik, de igazából két különböző hely. Annyira mondjuk nincsenek egymástól messze és ha legyezőszerűen összehajtanánk a környéket, lehet pont azzá a hellyé olvadnának össze, amiről álmodtam. Hmm...

Meg azt is álmodtam, hogy itt az orvosi rendelőben ültem (de hogy minek?), már beljebb, olyan régi sulis széken, amit anno áltsuli felsőben használtunk... meg talán gimiben is... szóval nem olyat, ami az orvosi rendelőnkben van. Igaz ez az épület bejáratánál volt, épp ahogy belépünk, úgyhogy végül is az ajtóban ültem és olyan jó idő volt és aztán kaptam valami üzit. Nem is tudom, hasonlított a telefon arra, amim van, de nem emlékszem, hogy lett volna márkája, meg mintha görbítettek lettek volna a sarkai, pedig az olyat nem szeretem, szerencsére enyémé nem olyan. Szóval most belegondolva lehet nem is az én telóm volt és akkor már nem is olyan meglepő, hogy miért írt nekem valaki üzenetet. Akárhogy is, írt jó néhány sort, aminek tök megörültem és elkezdtem olvasni és valami olyan volt az eleje, hogy a barátok ezt meg azt csinálnak a másikért és emiatt elkapott az érzés, hogy számomra a barátság egy bonyolult dolog és hogy jaj ne, nem akartam, hogy a barátjának tartson, aztán mindenesetre akartam tovább olvasni, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy ő mit gondol a barátságról... erre valami felébresztett...
Soha nem tudom meg mit gondolt az álmodott barátszerűségem a barátságról. :s
Viszont az a fura, hogy volt az üzije mellett egy kis kép, ami most úgy tetszik, hogy Yunat ábrázolta a Final Fantasy-ból, ami azért durva, mert gőzöm sincs honnan tudom Yuna nevét ennyire pengén, holott a FF csak annyira érdekelt kiskoromban, hogy volt egy AMV szerűség, amiben ... most belegondolva talán nem is Yuna volt, hanem egy másik csajszi. Nem emlékszem a szám címére, pedig szerettem azt az AMV-t és ráadásul angol volt a szám, de nem ugrik be belőle semmi. Csak a film részéből, hogy volt egy sebhelyes arcú pali, rá voltam rágerjedve, miatta tetszett annyira az egész... X))) De a szám is tetszett amúgy. De szóval volt ez a hapi, volt valami bál, táncikáltak a ... most már egyre biztosabb vagyok, hogy nem Yunával, mert ennek hosszú fekete haja volt szerintem és aztán jött valami jégboszorka, de nem a bibircsókos fajta, tök rendbe volt külsőre, és elválasztotta a szerelmespárt és a többire nem emlékszem. A lényeg, hogy most már még furább, hogy Yuna volt álmomban a telómon az üzenet küldőjének képnek kitéve és hogy egyáltalán emlékszek Yunára, mikor semmi közöm nem volt hozzá soha! D:

Persze a legidegesítőbb akkor is az, hogy nem tudtam meg, mit gondol a barátságról... :D

Na, hát mindegy. Szóval ma jól kialudtam magam. Olyan kipihenten ébredtem, mint már nagyon régen, kinn úgy hallottam nyugi van, nyugi is volt. Aztán fogat mostam, amit éjjel kéne, csak egyre jobban hanyagolom el magam. Mindegy, friss lett a leheletem is, aztán megmértem magam, mert fogmosás közben jutott eszembe, hogy hétfőn nem mértem meg magam. Néhány hónapja, vagy lassan egy éve is? Hétfőnként, pisilés után, de még evés/ivás előtt meg szoktam magam mérni. Ruci nélkül... Most viszont totál kiment a fejemből. Úgyhogy ma pótoltam. És WOW! Fogytam! *0*

Persze lehet csak rákos vagyok. Ez magyarázat lenne arra, miért vérzett 2-3 napja a végbelem.

Nem, amúgy arra gyanakszom, hogy mostanában kezdek normális kerékvágásban élni, mármint úgy fekszek és kelek, ahogy az jó a testemnek és szerintem ezért fogytam. Vagy a múltkori túra eredménye, ami csak most jött ki rajtam és amiről most már tényleg be kéne számolnom, csak ahh, félbehagytam és annyira lusta vagyok...
Amúgy jó volna, ha végre fogynék, mert az utolsó nacim szakad szerte széjjel éppen, rajtam. A lábam közénél akkora luk éktelenkedik... maradjunk annyiban, hogy sok minden beférne rajta...

Múltkor amúgy már megvarrtam, de hiába. Olyan ez a naci már, mint a szita. Múltkor a fény felé tartottam és tök átlátni rajta. X))) Arra gondoltam, hogy ráírhatnám ruhafilccel a segg részre, hogy "KI VAN A PICSÁM". Szürke naci, vastag fekete filccel írva még menőn is nézne ki. Új divatot is teremthetnék vele. Csak nem csodálkoznék, ha valaki alá írná, hogy: "NE CSODÁLKOZZ, HA 1X EKKORA", vagy valami ilyesmit... Mondjuk én meg alá írhatnám, hogy "KÖSZ, HOGY SZÓLSZ! ÉSZRE SE(GG) VETTEM". Valaki meg aláírná: "NM! SEGGÍTEK, AHOL TUDOK!"
Na jó, ekkora seggem azért nincs. Mármint, hogy ennyi minden nagybetűkkel felférjen rá. :D

Szóval fogytam, igaz csak másfél-2 kg-t, de tuti nem lesz tartós a dolog. Mozgásomban korlátozott vagyok, a nassolásban viszont nem. Mondjuk olvastam múltkor a Zacher könyvet és eddig csak sejtettem, de már tudom, hogy kóros, ahogy a csokikat falom. Napi 1 tábla a minimum, de azt is úgy nyelem, mint kacsa a nokedlit és az már betegesnek számít.

Jó volna átköltözni a nagyszobába, ott lenne helyem tornászkodni, többek között. Bár tuti lusta lennék rá, de akkor is, ott több lehetőségem lenne, mint ebben a picike szobában. Csak rohadt nagy macera lenne most átköltözni, mert ki kéne festeni a két szobát költözés közben, amit most a hideg miatt nem lehet. Hmh... :/

Jaj, most felkukkantottam Molyra. Én annyit nevetek magamon. XD Úgy bírom magam. És mióta olvastam Az álomrablókat, mindig ez jut eszembe, ha magamon nevetek: "Ronannek nagyon tetszett a saját benyögése. Olyan hangosan röhögött, hogy Láncfűrész félbehagyta a tépkedést, és megnézte, nem haldoklik-e véletlenül a gazdája." Még benyögés... :D Szóval olyan jókat szoktam nevetni én is a saját "benyögéseimen", Molyon is, de régebben is, ha régi irományaim olvastam vissza, nem tudom, de olyan jókedvre tudom magam deríteni velük. Olyan vicces vagyok. X))) Legalábbis szerintem. És nem értem másoknak ez hogy nem tűnik fel. Néha tényleg elgondolkodok, hogy milyen jópofa vagyok és ha én nem én lennék, akkor csiklandós érzéssel a hasamban, kiszáradt torokkal, remegő kezekkel, félve vágyakoznék magam után... Imádnám magam. X)
(És ha most YT nem szenvedne itt nekem, hogy error, error, belinkelném az Imádom engem c. számot. Na azt a magamfajtának írták. És fájlalom, hogy ennek ellenére tizedannyira sem tudom olyan zseniálisan előadni, mint Dolák-Saly Róbert.)
Na, de aztán mindig eszembe jut: "olyan mint én, nincs még egy tudom jól".
És ez olyan rohadt magányossá tesz. =(

Amúgy valakinek tetszett ez a benyögésem, ami pont nemrégiben volt is eszemben:
"Ez a kib******, ge**, ro****, ku*** élet, ez!
Ez visz a sírba."
Igazából szívem szerint cifráztam volna sokkal jobban, de ezt a 2x6 szavasba írtam anno, úgyhogy spórolni kellett a szavakkal.

De amúgy vicces, hogy anno emberek mindig próbálták bizonygatni nekem, mennyire rosszul látom a dolgokat, mennyire negatív vagyok, pedig minden tök fasza. Ennek ellenére van tmblr-ön egy postom. Egy idézet magyarul és tök depis. Nem vagyok egy népszerű alak, mármint sose voltam sehol, úgyhogy nem lepett meg, hogy a tmblr népe sem volt rám vevő. Viszont ez az idézet, amit már több mint 1 éve tettem fel, a mai napig kísért. A mai napig like-olják + osztogatják az emberek. Egy rakás tök jó képem van, szvsz, és nem csak tmblr-ön, mégis ez a post kapja a legnagyobb figyelmet. A szívecske melletti szám 580+. Ami hozzám viszonyítva, meg hogy mennyire rosszul látom az életet, durván nagy szám. Mostanában kezdetem el játszani a gondolattal, hogy vajon eléri-e majd valaha az 1000-ret. :D

Na mindegy. Ma neki akartam amúgy esni a túrás élménybeszámolóm befejezni, csak oly nehéz! Az a baj, ha valamit félbehagyok, utána általában az már úgy is marad. :/ De mindjárt összeszedem a gondolataim, ne vesszen kárba az a sok magvas bit és bájt. :D

Bár mindjárt Archer... francba.

Lol, eszembe jutott valami:

Ui.: A Pro-ról csak annyit, hogy a mai napig meglepődöm a nevem melletti P-n. És idegesít, hogy nem tudom miért van ott. Amellett, hogy persze örülök neki, de na. Ez is egy titok, amit talán sose tudok meg és ez idegesít. Úgyhogy mostanában sokszor jut eszembe: "A titok különös dolog."