Csak hogy stílusosan kapcsolódjak az előző bejegyzéshez.
Basszus, tényleg elkapott valami sz*r fertőzés vagy mi. Tegnap elég vacakul voltam. Elkezdett felmenni a lázam, köhögtem és néha folyt is az orrom. Na mondom megint az lesz, mint tavaly. Amúgy valamiért vártam is, hogy megint megismétlődik. Erre tegnap köhögök, megint úgy, mint tavaly, tiszta a tüdőm, semmi slájm, csak ilyen kehes vagy milyen köhögőgörcsök, kiszámíthatatlan időközönként. Estére rendesen izomláza volt a hasamnak vagy mimnek tőle. Az orrom meg csak ritkán folyt, az is inkább olyan volt, mint mikor kimelegszik az ember és meglevesesedik az orra. A lázam meg elkezdett felmenni. Általában 35,5-35,7 szoktam lenni. Tegnap este 37,5 voltam. Kérdem van itthon lázcsillapító? Bírtam volna, ha nincs, de anya azzal volt, van. Végül is nem kellett, mert e fölé nem ment, sőt, lassan elkezdett lemenni. Most 36,2. Ami nálam hőemelkedés, de nah. :D
A lényeg, hogy tegnap este épp döglődtem, néztem a TV-t és akkor esett le, hogy már megint, mint tavaly, Colin Farrell filmet nézek. Igaz tavaly moziban néztem. A Saving Mr. Banks-t. *SPOILER VESZÉLY És C.F. ott gödhösködött benne, ágyban volt, köhögött, meg tán vért is köhögött a végén...SPOILER VESZÉLY VÉGE* Na, utána mikor gödhösködtem eszembe jutott, hogy majd én is úgy járok, ráadásul a filmben körtét kívánt, én meg akkoriban almát... D: Viszont lol, tegnap a filmben BMW-je volt a fickónak és mondták ott is, hogy ... elfelejtettem, de tán olyan volt, hogy már nem is látszik a kocsin vagy mi, meg később odaadta a csajnak a BMW jelet "László"... :D
Na, mindegy, aztán utána néztem egy másik filmet és basszus abban is a végén a hapi köhögött, rókázott, fázott, lázas volt és a végén... meghótt... :s Mondom ilyeneket kell néznem hidegrázós, lázas, köhögősen... D:
Na, mindenesetre a várakozásaimmal ellentétben mondom, nem lázasodtam be jobban. Igaz kiver a víz most is, ahogy megy le a hőmérsékletem, de nem olyan durván, mint tavaly, mikor úgy izzadtam, hogy a ruha olyan vizes volt rajtam, mintha ruhástól fürödtem volna... az nagyon sz*r volt. És két hétig folyamatosan, naponta 2x minimum... szóval most is erre számítottam, de ma úgy ébredtem, hogy jól vagyok. Kérdik a felmenőim, hogy hogy vagyok, mondom meggyógyultam.
Aztán nem sokkal ez után a kijelentésem után heves köhögőgörcs kapott el... :s
Ami azóta is rám jön időről-időre, és most a hátam fáj, mármint annak van izomláza, de nah, megvagyok. Jól vagyok. Jobban, mint reméltem... :s
Amúgy megleltem a tavalyi "naptáram", ami egy összefirkált papírlap... szóval tavaly 11-én láttam a filmet, hazafele bementem a temetőbe, amúgy lehet ott szedtem össze valami szellemet! D: És utána 12-én már 37,5 voltam... 13-án is akörül, 14-én 38,9 15-én: 38,8, 39,1, 16-án 39,3 17-én 38,7, 20-án is 38 fölött, a többit meg már nem írtam fel, mert végig 38 felett volt... :s De szóval kerek egy éve történt... hmm... mondjuk múlthéten is voltam temetőben, de nah... :D
Na jó, fájdogál a torkom a köhögéstől... amúgy írni akarok még egy bejegyzést, de azt hiszem majd inkább máskor... most pihizek... nem kell itt hősködnöm, aztán meg majd döglődök...