Óóóó, már egy ideje nem igazán nézelődök Molyon, most se volt sok kedvem, de aztán eszembe jutott, hogy elvileg a 15 napnál régebbi karcok törlődnek a frissek közül. Na mondom megkukkantom a hatszavasakat, nehogy lemaradjak valami "jóról". Hát jól is tettem. A legrégebbi karcok 11 naposak voltak. Gyorsan végezni akartam velük, mondom most egyikhez se szólok hozzá, csak sipp-supp elolvasom őket és megyek is a dolgomra.

Csak aztán belefutottam egy jó kis karcba...

Két dolog jutott eszembe róla:
1, Írnom kell róla egy bejegyzést, mert hsz.-ban túl hosszú lenne.
2, Elfelejtettem Valentin napi bejegyzést írni! D:

Szóval akkor most!

A karc arról szólt, hogy XY örül annak, hogy szingli. Mi jön ebből? Gyorsan jön az ellentábor, hogy ejj-ejj, de rosszul látod a dolgokat fiacskám/lányocskám...

Egy hsz. volt, aki kvázi azt írta, amit én is írtam volna, ha hamarabb észreveszem ezt a karcot, de vele persze nem törődött senki... :)))

Na szóval a szerelem és a párkapcsolat, ahogy én látom:

A szerelem az én meglátásom szerint egy módosult tudatállapot. Mint mikor az ember belövi magát. Olyankor teljesen másképp látja a világot. Minden olyan szupi-szuper és rózsaszín és bőrbőlkiugrós és az örömtől mindjárt meghalós.
De mivel semmi sem tart örökké, egyszer ez az állapot is elmúlik...
Aztán persze pont mint a drogosoknál, aki nem bírja drog/szerelem nélkül, az belevág egy újba, hogy na majd ez jobb lesz, aztán egy másik újba, aztán egy másikba, mert majd most talán, és aztán egy idő után meg azzal jön, hogy na, ez lesz az utolsó, na jó még ez, na még egy, de most már komolyan ez az utolsó...

Viszont vannak olyanok, akiket egyáltalán nem érdekelnek a drogok. És/vagy a szerelem.

Ez akkora nagy baj?

Úgy tűnik. Mert egyből jöttek a: "rosszul látod a dolgokat", "nem találkoztál még a megfelelővel", "te még kis taknyos vagy, bezzeg majd ha az én koromban leszel", "meglátjuk mi lesz X év múlva" típusú megjegyzések.

Jézusom, miért nem lehet a másikkal együtt örülni?

Lol, költői kérdés volt. :D Tudom milyenek az emberek, én is az vagyok. :D Sokszor akarva akaratlan odamondogatok másoknak és nem feltétlen azért, mert nem tudok vele együtt örülni. Egyszerűen ilyen az emberi természet...

Na szóval ami a szerelmet + párkapcsolatokat illeti, szerintem nem való mindenkinek. Ez van, ezt kell szeretni. Attól, hogy az egyiknek bejön, a másiknak lehet, hogy pont nem arra van szüksége ahhoz, hogy teljes legyen az élete. És ezt el kell fogadni. Nem pedig győzködni arról, hogy nem-nem, nem jól látod, a teljes és boldog élet titka a párkapcsolatban, meg a családban van.
Hát már akinek.

Én szeretek álmodozni, fantáziálni, ettől független nem szeretek bennük teljesen elveszni. Szeretek a realitás talaján megmaradni.
Amennyire lehet.

Az is igaz, hogy túl agyalós és túl érzelmes vagyok, talán ezért nem jönnek be nekem a fantasztikus lányregények. Látom hogy élnek körülöttem emberek. Kiskoromtól láttam hány osztálytársamnak váltak el a szülei, vagy éltek rossz házasságban. Látom a családom, a rokonaim. Látom a volt osztálytársaim, akiknek a fele szingli, egy negyede vadházasságban, vagy valami olyasmiben él, egy negyede meg elvált és most nevelhet egyedül 1-2 gyereket. Látom a sok családon belüli erőszakot, az alkesz apákat és az "én nem ilyen életet akartam" anyákat, meg a sok megalkuvást, a sok elszalasztott lehetőséget, a szerelemféltésből elkövetett gyilkosságokat, vagy a beteges féltékenységet, másikhoz való ragaszkodást...
Valentin napkor akartam ajánlani azoknak, akik azon nyavalyognak, hogy jaj, őket senki sem szereti, nincs párjuk, stb., az ID Discovery morbid humorral mindig februárban sugárzott műsorát, a Kivel házasodtam én össze?-t.

Lol, úgy bírom, mikor a baba szája Ilyen D: lesz... :D
Aki kíváncsi rá, 10-étől adják megint: Kivel házasodtam én össze? :D
Ajánlom mindenkinek, pláne azoknak, akik annyira istenítik a párkapcsolatokat. :D
Mondjuk a legelrettentőbb nekem az volt, mikor egyszer volt a híradóban, hogy bozótvágóval kaszabolta halálra a hős szerelmes a barátnőjét. Ne haragudjon meg senki érte, de én inkább maradok szingli, mint hogy kifogjak egy degeneráltat... :s

Jó, persze nincs rá biztosíték, hogy pont egy degeneráltat fogok ki, de arra sincs, hogy nem.

Az is igaz, hogy sokan, akik már belekeveredtek egy párkapcsolatba, irigykedve nézik azokat, akik úgymond még szabadok. Mert sokuknak savanyú a szőlő, de próbálják elhitetni magukkal és másokkal is, hogy hű milyen f*sza nekik, milyen jó párkapcsolatban élni... Na meg főleg a nőknél van az, hogy minél idősebbek, értéktelennek hiszik magukat, ha nem a társadalmi elvárások szerint élik az életüket. Férj és gyerekek... Jézusom, nem ettől lesz egy nő, nő.

Na meg hányszor hallottam már, hogy milyen jó a szerelem, meg a párkapcsolat, aztán eltelt X idő és "örültek, mint majom a farkának", hogy megszabadultak "a nagy szerelemtől".

Meg ott vannak a kompromisszumok, az elvesztegetett lehetőségek. Nem azt mondom, hogy halott leszel, ha férjhez mész és gyerekeid lesznek, de eléggé ott vagy... :D Mármint ha jó szülő szeretnél lenni. Mert szülőnek lenni felelősség. Példát kell mutatni annak a gyereknek/gyerekeknek és lehetőleg jó példát, persze mindenkinek szíve joga, hogy neveli az utódját, csak na, értitek. :s Szóval sok mindent nem csinálhat egy szülő, amit egy szingli még bőven és ezt is irigylik sokan az egyedül élőktől, még ha nem is vallják be. A szíve mélyén mindenki tudja. Olyan ez, mint a felnőtté válás. Mindenkinek fáj azért, hogy felnőttként nem tehet már meg olyanokat, amit gyerekként még megtehetett.

Na meg az örökös félsz, hogy mikor csal meg a párom, mikor nem leszek neki elég kívánatos, izgató, megfelelő, mikor lép le egy másikkal (általában fiatalabbal, csinosabbal). Egy szinglinek nem kell ezen pörögnie.

Volt ilyen érv is, hogy jaj, milyen sz*r lesz már a szingliknek öreg korukba, mert egyedül lesznek. Hát, nem azért, de k*rva sok öregember él egyedül, mert meghalt élete párja, vagy mert megutáltatta magát a családjával, a gyerekeivel és magára maradt, na meg hanyan vannak, akiket idős korukba a gyerekeik dugnak idősek otthonába ésatöbbi, szóval ennyit a családról. :s
Arról már nem is beszélve, hogy sokan meg sem élik az idős kort. :s
Na meg az a lényeg, hogy milyen a kapcsolatod másokkal. Ugyanúgy lehet jó élete annak, akinek egész életében a karrier, az anyagi jólét volt a fontos és közben jó barátságokat kötött, voltak/vannak hobbijai, kedvtelései és ugyanúgy lehet sz*r az élete annak, aki családot alapított, gyerekeket nemzett és vagy már az elején, vagy idővel nem kapja meg azt a szeretet/törődést/figyelmet a párjától, amit anno talán még megkapott. A megcsalásról, válásról nem is beszélve. Meg attól, hogy valakinek nincs párja, nem biztos, hogy magányos, mint ahogy akinek van párja is érezheti magát tök egyedül és észre se veszi, de azon emészti magát, hogy nem jó ez így, ki kéne lépni ebből a kapcsolatból, ő többre vágyik... de közbe mégis éli tovább úgy az életét mondjuk a gyerekek vagy anyagiak vagy csupán a félsz miatt...

Volt még olyan érv is, hogy amíg nem próbáltál ki valamit, addig ne legyen róla véleményed. Ezt mindig is hülyeségnek tartottam. Pl. nem kell ahhoz főbe lőnöm magam, hogy tudjam, hogy bajom származna belőle. Persze nem tudhatom mekkora bajom származna belőle, lehet hogy túlélném, lehet csodálatos módon nem lenne semmi bajom, max egy karcolás, de lehet agyalágyult lennék tőle hátralévő életemre, nyáladzó, magatehetetlen, magam alá vizelő agyhalott, lehet örökre kómába esnék, vagy lehet egyből kinyiffannék. Bármi meglehet, de nem tudom, inkább nem próbálom ki. Ettől független megvan róla a véleményem, hiszen van viszonyítási alapom. Az életben minden ilyen. Persze lehet azt mondani, hogy a párkapcsolat, a házasság nem ilyen durva... háát... szerintem sokan tudnának mesélni arról a golyóról, ami akkor lett kilőve, amikor megismerkedtek a párjukkal/házastársukkal. Annyi, hogy nem haltak bele azonnal abba a "kilőtt golyóba".
Meg nem tudom más hogy van vele, volt már velem olyan, hogy valamit kipróbáltam és jobb volt, mint képzeltem. De ez elég ritka. Sokszor érzem azt, hogy valami pont olyan, amilyennek képzeltem, és olyan érzésem van, hogy ha nem tapasztalom meg se lett volna baj, nem hiányzott egyáltalán az életemből, meg olyan is szokott lenni, hogy átkozom a percet, mikor megtapasztaltam ezt vagy azt, szóval...

Na a lényeg, hogy megvan mindenkinek az oka, hogy miért tartja jónak vagy rossznak a saját életét, ettől független ami nekünk jó, még nem biztos, hogy másoknak is bevált recept lesz, szóval nem kell irigykedni, meg piszkálni a másikat, mert ő úgy érzi jól magát, hogy pölö nincs párja. Ahogy persze az se baj, ha van az embernek. A szingli létnek ugyanúgy megvan a maga szép oldala, mint a kapcsolatban élésnek. És ugyanúgy megvannak az árnyoldalak is. Van, akinek egyszerűen nem való a párkapcsolat és ezt el kell fogadni, nem vagyunk egyformák. A lényeg, hogy jól érezze magát az ember úgy, ahogy él. (Ami megint egy érdekes dolog, mert van, aki pszichopataként érzi jól magát, de na, értsétek jól... :D)

Na meg, változnak az idők. Idővel, tapasztalatokkal másképp gondoljuk ugyanazokat a dolgokat. Szóval attól, hogy párkapcsolatban élve bejött az élet, csak várd ki a végét. Mint ahogy az persze igaz a szingli létre is. ;)
...
Mondjuk én már egész kis koromban tudtam, hogy nem akarok családot, pláne gyerekeket nem. Azóta sok-sok év eltelt, de ez a nézetem ennyi idő után sem változott. Sőt, a tapasztalataim megerősítettek benne, hogy a párkapcsolatok sokszor sz*rabbak, mint egyedül élni. Sosem volt még párkapcsolatom különben. De mondom, olyan ez is, mint a drogozás. Azt se próbáltam még soha, de ettől független tudom, hogy van, akinek bejön, mint ahogy azt is, hogy a legtöbbnek nem, szóval köszönöm szépen, de jó nekem így.
Talán majd egy másik életben...

Ui.: ami a címet illeti, ha valaki nem ismeri:
Szerelem reggel, ...
Szerelem délben, ...
Szerelem este, ...
Szerelem egész álló nap... ezt az átkozott vízcsapot! :)

* * *

Nah, bekövetkezett a nem tervezett folytatása ennek a dolognak. Olyan ez, mint a nem kívánt terhesség:
Szerelem. Szerelem, szerelem, szerelem...