A cím az előző bejegyzésre utal, ugyanis múltkor még eszembe jutott néhány dolog, csak olyan nagyon elfoglalt vagyok... pedig annyi mindent szeretnék írni, csak mindig mikor a fejemben pörögnek az írnivalók, sose vagyok gépnél. Mondjuk ma eszembe jutott valami. Milyen kár, hogy nincs valami olyan hely a neten, ahova fel lehet jegyezni az embernek a gondolatait. Néhány mondatban csak. Sőt, nem is lehetne sok karaktert írni és lehetne nyomatni telóról is. Mint a, mint a Twitteren vagy mi az.
Oké, gondolom ez nem esik le senkinek, de Kelly Bundy naptáros poénjára utaltam (7. évad, 17. rész, 14. perc), igaz az poénosabb volt, csak... fáradt vagyok. De nem mennék aludni, ááááá...
Az a baj, hogy néhány órája már majd lefejeltem az íróasztalt, csak épp kapcsolatban voltam, hosszútávú és bonyolult kapcsolatban... Írországgal... :))) Na és mire végeztünk, mostanra elkezdődött az éledős fázis: nem vagyok jó már semmire, de aludni még nem tudok...
Szóval írok. Amúgy volt eszembe valami értelmesebb is, csak ... elfelejtettem.

Na mindegy, visszatérek (mint a Jedi, meg Batman, meg mindenki, aki még visszatért) akkor a szerelmetes előző bejegyzésemre. Miután végeztem múltkor azzal a bejegyzéssel, leltem ezeket:

Höhö... Szerintem viccesek. :)))
És igazak.

Ma meg az ugrott még be, hogy ezzel a szerelem, párkapcsolat dologgal kapcsolatban volt szó gyerekekről. Hogy ú, mekkora biznisz utódokat nemzeni, mert hogy milyen faja lesz majd vénségedre, ha körülvesz a szerető családod. Szép gondolat, de nem árt tisztában lenni azzal, hogy az elv és a gyakorlat nem mindig egyezik, sőt...
Ahány ház, annyi gyerek, már hogy úgy mondjam. Nincs rá garancia, hogy öregkorodra a gyerekeid, meg unokáid szeretetétől övezve éled majd le boldogan a hátralévő időd. Mert a gyerekek menet közben megutálják a szüleik, vagy csak élni akarják az életük és teher nekik az öreg, hiába "jó az öreg a háznál". Van, akinek súlyos beteg gyereke születik (de hallottam már olyanról, ahol két gyerekből kettő volt ilyen), szellemileg sérült vagy magatehetetlen, aki örök életére ápolásra szorul, vagy torzszülött. Vannak olyanok is, akiknek egészséges gyereke/gyerekei születik, mégis baleset, háború, bármi miatt idő előtt el kell temetniük. Vannak, akik fel sem tudják nevelni a gyermekeik, értsd: árvát hagyva maguk után távoznak, sokszor jóval előbb, mint tervezték. Na meg eszembe jutott Sánta Ferenctől a Sokan voltunk... (Egyike azon történeteknek, amit kisgyerekként ismertem meg és meghasadt a szívem tőle.)
Meg ahogy előző bejegyzésben írtam, vannak, akik egyszerűen nem szülő alapanyagok.
Ezzel nem azt mondom, hogy senki se vállaljon gyereket, csak azt, hogy egy gyerek iszonyatosan nagy felelősség és rizikó. Persze lehet jönni az "aki nem kockáztat, nem is nyerhet" szöveggel. De szerintem akkor is ez egy olyan dolog, amit az embereknek sokkal-sokkal alaposabban át kellene gondolniuk, mint ahogy teszik.

Ma amúgy erről a "szülj gyereket, mert az a tuti" mentalitásról az jutott eszembe, hogy talán azért veszem ezt a dolgot ennyire komolyan, mert, hát egyrészt gyerekkoromtól agyalok a sok emberi szörnyűségen, másrészt állatok között nőttem fel. Pontosan tudom mekkora felelősség egy élőlény. Tudom milyen az, amikor szeretnél valamilyen állatot és tudom milyen az, amikor már megvan az az állat és gondoskodnod kell róla, úgy, hogy az az állat a lehető legjobban érezze magát. Akár házi kedvenc, akár étel lesz belőle. Tisztelettel és szeretettel kell bánni vele. Én legalábbis így gondolom. Milyen ember már az, aki egy élőlénnyel úgy bánik, mint a sz*rral? Hát szerintem sz*r és lesülhet a bőr a képéről.
Szóval ezek után azt hiszem érthető miért tartom akkora felelősségnek a gyerekvállalást.
Meg más időnként rokon vagy ismerős gyerekével időt tölteni és más az, amikor van sajátod. Mert egy gyerek nem 1-2 évig él. Jó esetben nem csak 12-15 évig. Arról nem is beszélve, hogy a gyereked ha betölti a 18-20-30-50 évet, akkor is a gyereked lesz. Nem hobbi, nem szórakozás, egy élőlény, amit ráadásul te hoztál a világra, a saját húsod és véred...
És mégis, a legtöbben ezt olyan félvállról veszik, hogy az agyam eldobom...
És most erről az agyeldobásról eszembe jutott Kavinsky: "Öld meg az agyad!"
Mondjuk mondom, tudom, hogy sokat agyalok és gondolom sokak szerint túlreagálom...

Nem tudom... :/

Ah, francba... Mindegy.
Most látom, hogy nem is írtam sokat, csak közbe itt annyi mindenen kattogott megint az agyam és közben eltelt majd 2 óra és ahh, kivagyok... most már testileg is, úgy értem, szóval

mehetek aludni végre...
Pedig múltkor tényleg volt még egy-két dolog eszembe ezzel a szerelem, párkapcsolat, párosodás dolgokkal kapcsolatban, de most nem akarnak eszembe jutni... kis rohadékok... :s