Nagy kopasz baba
2015. április 08. írta: Egy Melankolikus Moly

Nagy kopasz baba

Nézegettem előbb hirdetéseket, hogy vajon keres-e valaki filmhez olyan szereplőt, aki totál kopaszra nyírja a tök hosszú haját.

Hát nem leltem, viszont leltem nagy kopasz babát. XD

Nem tudom, de nekem ez olyan vicces.
Az viszont nem annyira, hogy 24 óra múlva lehet én is egy nagy kopasz baba leszek!

Tegnap előadtam itthon, hogy levágom a hajam, kopaszra. Anya nem értette az elején, hogy mit értek kopasz alatt, de aztán úgy vettem észre nem csak ő van így, szóval kopasz alatt ezt értem:

kopi.jpg

Egyrészt egyébként ezen indokok miatt is. :D

Szóval anya nem így képzelte, de nem kellett hozzá sok, úgy tűnik belemegy. Vagy csak reménykedik benne, hogy az első nyisszantás után visszavonulót fújok. Mindenesetre olyannyira belement, hogy már ő akarja nyírni, borotválni a fejem. :)))
Apámnak ezzel szemben csak most este ért el a tudatáig, hogy változtatni akarok a burámon. Azt hiszem nem hiszi, hogy megteszem, mindenesetre nem igazán akarja felfogni a dolgot.

Na, de a helyzet a következő, 1 napja még azt írtam, hogy legkésőbb május elsején csinálom meg. Ma a nap folyamán kicsit előrébb hoztam az időpontot. Hónap közepén lesz szüleim házasságija + a fáti sokadik szülcsinapcsija, gondoltam jó kis meglepi lesz (noha nem ünneplünk ünnepeket, mert hát sz*runk rájuk).
Estére már azt beszéltem anutámmal, hogy hétvégén megcsináljuk. Aztán anya azzal volt, legyen csütörtökön. Mondom az holnap van.
Végül aztán úgy voltam vele, miért is ne? Minél hamarabb vágunk neki, annál hamarabb nőhet vissza. Nyár közepére már meg lesz nőve akkorára, hogy akár emberek közé is mehetek majd. X)))

Meg az a baj, kicsit kezdem megutálni szegény hajam, pedig azt nem akarom. Nem tudom, hogy a mélyben lappangó dührohamok vagy valami más, de sokszor érzem, hogy szívem szerint kitépném a hajam. Idegesít, ingerel, irritál...

Mondjuk ma egyfolytában az volt bennem, hogy rohadt ronda leszek, hiába voltam eddig azzal, hogy így is az vagyok, úgyse lesz különbség a kettő között. Dehogynem lesz. Úgy már egyenesen förtelmes leszek! D:

Egyszerre vonz és taszít a dolog. (Mint egyébiránt oly sok minden az életben, köztük maga az élet is.)

De szarul mennek a dolgaim. Jön a kiberakott nyár és... úgyse bírom már ki ép ésszel. (Nem mintha most sokkal épebb lenne az eszem...) Ennyi volt. Nem megy tovább. Úgy érzem ez lesz az utolsó harcom. Úgyhogy szépen katonásan csinálom majd. Ahhoz pedig katonás frizkó kell. Uhh, jó lesz. Várom már. Úgy értem a holnapot.
Ma játszottam kicsit a hajammal. Holnap lefotózom még utoljára, kimosom, bár nemrég volt mosva, még viszonylag tiszta, aztán adunk neki anyámmal. XD

Kicsit sajnálom, hogy nem kapok érte pénzt, de már megszoktam, hogy ...

Lol, most látom az itteni profilképem. :D Ma pont volt nálam a siklóm. Ritkán foglalkozom vele szegénnyel, de ma kiganajásztam, adtam neki friss vizet és kinn volt kicsit, nemcsak a nyakamban, de kivittem levegőzni is, napoztattam is, volt egy kis környezetváltozás a kis életében. És nézegettem a kis fejét és arra gondoltam, hogy nemsoká nekem is olyan sima lesz a kobakom. Akkor még nem is tudtam, hogy mennyire nem sokára.

Mindenképpen érdekes tapasztalat lesz.

Jah, ráadásul ma olvasgattam kicsit A skorpió vágtát és abban is volt, hogy a lány apja kiskorában levágatta a haját, mármint az apuka magának és a lány nem ismerte meg és mikor az apja hazajött és megcsókolta az anyját, a lány sírva fakadt, mert nem ismerte meg az apját, azt hitte valami idegen csókolgatja az anyját. :)
Kíváncsi vagyok én mennyire ismerek majd magamra.

Jaj, meg a húsevő, vért ivó lovak jutottak eszembe ma többször, pl mikor etettem a kutyákat "húslevessel" és a bulldog ahogy evett... biztos így esznek azok a lovak is. Csak sokkal vadabbul. XD

Arra gondoltam még be kéne egyszer utoljára fonni parkettába, meg háromfelé a hajam, mert legközelebb, ha élek akkor még valami csoda(?) folytán, 8-10 év múlva lesz ilyen hosszú a hajam.
Már ha lesz még hosszú hajam.
Most kicsit úgy érzem örökre megcsömörlöttem tőle. De végül is a hosszú hajjal is így voltam, azt hittem soha nem fogok belőle 5-10 cm-t se vágni, nem hogy 50-et...

Na jó, olyan hosszú talán nincs. Majd megmérjük holnap...

Meg kicsit olyan érzés, mint volt egyszer egyik adásban egy hapi, hogy úgy érezte le kell amputáltatnia a lábát. Amit persze nem akart vállalni senki, de végül elintézte magának, hogy le kelljen amputálni. Nah, hát én is így érzek kicsit, meg kell szabaduljak a hajamtól, nem akarom már. Néha olyasmi érzés fog el, mint mikor valaki irtózik a pókoktól és észreveszi, hogy van egy pók a ruháján (igen, azon amit aktuálisan visel) és hisztérikus rohamot kap és sikoltozva próbálja lerázni magáról szerencsétlen állatot. Na, én a hajam iránt érzem ezt időnként mostanában.
Meg kell szabaduljak tőle.

Nézegettem kopasz képeket is, vicces mennyiféle fejforma van. Kíváncsi vagyok nekem milyen lesz. Bár ahogy már sokszor tapogattam, érzem, hogy nem lesz annyira kerek, mint szeretném. =( De majd meglátom. Nincs olyan árok se a tarkómnál, ami szvsz tök szexi tud lenni. Viszont elvileg van helyette más. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy látszik-e!
Ja, meg a füleket néztem még. :D Az én fülem szerencsére elég szép, formás, arányos, nem áll el és méretben is pont jó. Ennyi vigaszom lesz, ha már sz*r lesz a fejformám. X)

Jézusom... nagyon kevés hajam van... és mintha fogyott volna, mintha ritkább lenne...
Hát, nem várom meg, hogy elfogyjon...

Jah, amúgy elől van ősz hajszálam, kettő is, pont a frufrum közepén. :D
De ők is menni fognak a levesbe...

Na jól van. Elvileg akartam még filmezni, de... fáradt vagyok...
Pedig a 50-50-t napok óta meg akarom nézni. Most előbb néztem belőle képeket és lol. :D Anyával akartam nézni, de lehet megerőszakolom most magam...

Húúú, mindjárt holnap! =)

A bejegyzés trackback címe:

https://melankolikus-narancs.blog.hu/api/trackback/id/tr127351970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása