Múltkor láttam ezt a karcot, csak nem volt időm írni vele kapcsolatban. De megér egy "misét", úgyhogy...
Szóval az állatvédőkről volt szó rádióban (én nem hallottam, a karcban olvastam) és elhangzott az ominózus mondat is, miszerint milyen álszentek az állatvédők, mert esznek húst. Én nem hallottam, de nincs is most rá időm, mindenesetre nekem ilyenkor az jut eszembe, nem tudom más hogy van vele, de sokan szeretik a növényeket. Fákat, bokrot, virágot ültetünk, mert szeretjük őket, szépek, illatosak, jó hatással vannak ránk.
És mégis vannak, akik... NÖVÉNYEKET ESZNEK! D:
Úgy értem ha abból indulunk ki, hogy álszentség kutyát menteni, miközben tehenet, csirkét, malacot, nyulat eszünk, szóval mire fel esszük meg az egyik állatot, míg a másikat nem, akkor milyen jogon fogyasztjuk el az egyik növényt, míg a másikat nem?
Nyilván nem az a jó válasz, hogy mert van amelyik ehetetlen. Az ember megoldja! Ott van pl. a koka cserje, múltkor láttam a TV-ben, hogy készítenek belőle kokaint. Mindenféle vegyszereket, savakat öntenek hozzá, az emberek meg felszívják... Én meglátnék egy koka cserjét, eszembe nem jutna, hogy: "hmm, ezt akár fel is szippanthatnám, csak meg kell találnom a módját". Vagy ott a kígyóméreg, amiből gyógyszer készül. Vagy ott a japán fugu. Az egyik legmérgezőbb hal, az emberek mégis meglelik a módját, hogy megegyék.
Az ízre se lehet panasz, mesterei vagyunk az ízesítésnek. Nálunk pl. a kertben olyan savanyú eper terem, amivel vallatni lehetne, apám mégis megeszi. Annyi cukor hozzáadásával, aminek én a látványától diabéteszes leszek...
Szóval mire fel esznek egyesek ilyen vagy olyan növényt, másikat meg nem? A növényeknek nincsenek érzéseik? Sokan nem így gondolják. A növények is szeretik a gondoskodást, a becéző szavakat, meg is hálálják. Vagy nincsenek jogaik? Na mondjuk ahogy az ember az erdőket pusztítja, azt kell mondjam, nincs.
De na, értitek. Nem az a lényeg, hogy mit eszünk, az állatvédők tudtommal nem azért harcolnak, hogy mit ehetünk és mit nem (kivéve persze ha kihaló félben lévő állatról van szó), hanem azért, hogy amíg élnek azok a szerencsétlen állatok, addig megfelelő körülmények között éljenek. Nem kell professzornak lenni hozzá, gondoljon csak bele mindenki, hogy milyen körülmények között élné le az életét szívesebben. Egy szutykos, szűk ketrecbe/ólba zárva, rossz körülmények között vagy egy szép, tiszta, tágas helyen, friss levegővel, sok hellyel, napfénnyel...? Csak vessünk össze egy lerobbant, omladozó bérházi lakást vagy egy putri sort egy szép, tiszta, jó állapotú, nagy kertes családi házzal. Én az utóbbit szeretném, köszönöm szépen.
Na meg azt még a hülye is tudja, hogy mennyivel jobb pl. annak a tyúknak a húsa, tojása, amelyiknek van elég helye, szaladgál, kapirgál, napozik, éli a kis tyúk életét, mint annak a szerencsétlennek, amelyik táppal, meg mindenféle sz*rral tömve, egy kis ketrecben éli nyomorúságos kis életét többedmagával. Komplett idiótának kell lenni ahhoz, hogy ezt valaki ne bírja felfogni.
De ott van a rossz körülmények között élő állatok esete is. Kutyák, macskák, lovak és egyéb állatok, akikkel olyan kegyetlenül bánnak egyesek. Az érzéketlenek legyinthetnek, hogy ó, azok csak állatok, azért vannak, hogy uralkodjunk rajtuk. De az ilyenek csak egy lépésre vannak attól, sőt, sokat mondok, a legtöbb egy lépésre sincs attól, hogy ugyanígy bánjon embertársaival. Amelyik ember kegyetlenkedik az egyik élőlénnyel az kegyetlenkedik a másikkal is. Pszichológiai eset. Ezért kell megakadályozni, felszámolni az ilyen körülményeket, mert az erőszak erőszakot szül és gondolom nem kell magyarázni, hogy ez miért rossz mindenkinek. Csak szét kell nézni hogy bánnak sokan a saját családtagjaikkal... de maguknak persze a legjobbakat kívánják...
Persze az állatvédők között is, mint minden közösségben vannak szélsőséges tagok, akik alapján hajlamosak az emberek elítélni az egész közösséget. Sajnos ilyen az ember. Pedig nem a végletek alapján kellene ítélkezni. Mindenki ott, abban és úgy segít, ahogy tud és nyilván aki nem érzéketlen, azt egy idő után megviseli a sok kegyetlenség és a tehetetlenség, ami miatt vetemedhet szélsőséges dolgokra, de ez is csak a rengeteg kegyetlenségből fakad, amit persze sokan nem akarnak észre venni. Sokkal könnyebb fikázni másokat, mint belátni, hogy ők legalább próbálnak tenni egy jobb, élhetőbb világért és beállni közéjük, ahogy tudunk.
Amúgy én abban a szerencsés helyzetben voltam gyerekként, hogy rengeteg állatunk volt. Mindenféle. És már egész kiskoromtól láttam tyúk/kakas/nyúl/disznó/kecske vágást. De úgy nőttem fel, hogy jó körülmények között tartottuk őket. Tisztán voltak tartva, bőségesen ellátva, úgymond boldogan élték az életük az állataink és mikor eljött az idejük, akkor nem kegyetlenkedtünk velük, hanem a lehető leggyorsabban, legkíméletesebben lett vége az életüknek. Szerintem ez így tisztességes.
Egyszer volt, még olyan felsős koromban, hogy megpróbálkoztam én is a tyúkvágással. Nem tudom, hogy apám életlen kést adott-e, mert ő másikkal dolgozott, vagy csak olyan ügyetlen voltam, de nyiszatoltam szerencsétlen állat torkát és még csak meg sem tudtam karcolni rajta a bőrt. Kis idő után átadtam apámnak és gyűlöltem magam, hogy mit kellett átélnie szegény tyúknak halála előtt. Azóta is utálom magam érte.
Meg ahogy a karc egyik hozzászólója is írta, én is láttam olyan dokumentumfilmet, amiben valamilyen törzs tagjait mutatták be, hogy hogy élnek, hogyan vadásznak és nekik nem az volt a lényeg, hogy minél kapzsibb módon birtokolják és pusztítsák a körülöttük élő állatokat, hanem, hogy úgy éljenek, hogy közben hagyják élni a környezetüket. Bezzeg a nagy civilizált emberek... komolyan...
De persze nyilván, a pénz az úr, ezért van az, hogy pénz beszél, kutya ugat. De azért ez mégis csak szomorú. Mennyivel szebb lenne a világ, ha az ember tisztelné a környezetét és nem utolsó sorban... magát is...
Ahogy egyik hozzászóló is írta, ez a természet rendje. Már az ősember is evett húst, ez a vérünkben van. Nyilván érzelmi és/vagy egészségügyi okokra hivatkozva le lehet mondani a húsevésről, de nem kötelező. Ami viszont nem azt jelenti, hogy ész nélkül, mohón, irtsuk az állatokat magunk körül, ráadásul javarészt totál feleslegesen, mert a legtöbb állattenyészetben a mennyiség a fontos a minőség helyett, ami miatt annyi élet vész oda a nagy semmiért. És az, hogy az állatok nem tudnak beszélni és egyesek Istenre hivatkozva azzal jönnek, hogy az állat azért van, hogy uralkodjunk rajtuk, nem jelenti azt, hogy barbár módon, olyan körülmények között tartsuk őket és úgy bánjunk velük, amit se magunknak, se a szeretteinknek nem kívánunk.
Én nem vagyok nagy állatvédő, de a magam módján azért próbálok segíteni, amikor tudok. Kiskoromban hazahoztam egy kóbor kutyust suliból, pedig volt sok állatunk és kutyánk is. Manapság már nem olyan rózsás a helyzetünk, de azért 3 éve csak örökbe fogadtunk egy menhelyi kutyust. Igaz házőrzőnek akartuk, de miután kiderült, hogy nem véletlenül ismerte a telepen mindenki "a kis félősnek", sem engedtem apámnak, hogy visszavigye. Télen vettem naptárt, meg holmikat, amit a menhely árult, bár utána el is szégyelltem magam, hogy adhattam volna nekik többet is. De igazából amit ott hagytam is több volt a semminél, úgyhogy... és persze még most sem késő őket támogatni! Akkor a kutyusaink ivartalanítva vannak, ami szintén olyan dolog, amire a legtöbb ember nem akar költeni, pedig sok probléma forrása... Na meg, a sok "apróság" mellett most megírtam ezt a bejegyzést. Nem tudom mennyien olvassák majd el, de remélem, hogy lesznek olyanok, akik eddig nem gondoltak bele így ebbe a dologba, vagy csak legyintettek, próbáltak nem odafigyelni, nem tudomásul venni ezeket a problémákat, de most elindul bennük valami. Én az ilyen embereket tisztelem. Akik túl tudnak lépni önmagukon, akik képesek felismerni a hibáikat és képesek jobb emberré válni. Nem azt mondom, hogy holnaptól legyen mindenki fanatikus állatvédő, hanem azt, hogy tegye meg mindenki a tőle telhető legtöbbet és olyan körülményeket, olyan életteret biztosítson az állatoknak, amit amúgy magának is kívánna. Figyeljünk oda magunkon kívül más élőlényekre is, mert ezzel az önző, mohó magatartással csak magunk alatt vágjuk a fát...
