A Jehova tanúi szekta áldozatainak emlékére
2016. július 27. írta: Egy Melankolikus Moly

A Jehova tanúi szekta áldozatainak emlékére

Ez most csak egy gyors bejegyzés lesz és szívem szerint több időt hagynék rá, de ismerem magam, csak halogatnám ezt is a végtelenségig, mint azt a Jehova tanúi szektás bejegyzésem, amit még tavasszal akartam írni, aztán... azóta se lett belőle semmi. Bár valahova jegyzeteltem hozzá, szóval előbb-utóbb meg lesz az is!

Ez a mostani bejegyzés viszont egy "csoda" folytán, a csillagok együttállásának köszönhetően, a Sors, az Élet, a Véletlen, a Szerencse stb. miatt jön létre. Ugyanis tegnap megint a képbe került itthon ez a Jehova tanúi szekta. Szerencsére már nem jár a családom évek óta, de még mindig zaklatnak minket a szektások. Azzal vannak, szívesen látnak minket. Még engem is! =D
Hát mondom, azt meghiszem. Oda lett az egyik aranytojást tojó tyúkuk ugye...

A lényeg, hogy képbe kerültek újra és emiatt felkukkantottam a jehovatanui.blog.hu-ra. Erősen ajánlom mindenkinek az oldalt, aki ezt a szektát valóban meg szeretné ismerni. Itt olyan emberek írnak, akik, hozzánk hasonlóan, éveket húztak le ebben a szektában. Komolyan, tényleg olyan, mintha az ember börtönből szabadulna. Nem hiába írja a Biblia, hogy az igazság szabadokká tesz...

Na és mit látnak szemeim, mikor felnézek az oldalra?

Kártyák és szórólapok az Őrtorony Áldozatainak Emléknapjára

És dátum is van ott. Június 26.

Oké, aki ismer, az tudja, hogy vacak a memóriám, szétszórt, figyelmetlen, álmodozó stb. vagyok, szóval nem meglepő, hogy csak fél órával később esett le, hogy... 26-a pont tegnap volt, mikor is ugye sajnos, újra a képbe kerültek nálunk a szektások.
Oké, aki ismer, az tudja 2, hogy imádom az ilyen egybeeséseket. Ha hinnék istenben, még arra is gyanakodhatnék, hogy ő akarta így, hogy pont aznap kerüljön a cikk a szemem elé. Mert így most legalább duplán is okom van írni róluk.
Az egyik ugye az, hogy rég adós vagyok (ez ilyen kis bosszúhadjárat nálam, de úgy is mondhatjuk, hogy bűnösök közt cinkos aki hallgat, szóval nem áll szándékomban többet hallgatni róluk, de nah, azért jólesik elégtételt venni rajtuk) legalább 1 bejegyzéssel róluk.
A másik az, hogy végre van ilyen is. Mármint ez a megemlékezés. Oké, kicsit gagyinak érzem, meg ezek a képeslapok is, tényleg nem bántásból, de kicsit nyálasak, bár inkább kinézetre. De a szövege is némelyiknek... de nah, aki értelmesebb, az azért túl tud ezeken lépni.

A lényeg itt tényleg az, hogy régen én is azt hittem, mint sokan mások, hogy ami Istennel kapcsolatos, az csak jó lehet. Szóval eleinte még örültem is, mikor beállítottak hozzánk "Isten emberei". Azt hittem majd pozitív irányba változik miattuk az életünk és minden szebb lesz.

Aha...

Nem kellett sok és elkezdtem érezni, hogy itt valami nem stimmel. Csak még gyerek voltam és nem tudtam jól kifejezni, mi lehet a baj. Na meg, megvoltak a magam gyerekes dolgai, amik jobban lefoglaltak, úgyhogy én kiváltam a szektából a családom viszont... annyira sajnálom őket is, meg azt a rengeteg pénzt, energiát, időt amit ebbe a szektába öltünk, nagyon sz*r érzés. Épp ezért érzek némi elégtételt, ha felhívhatom rá mások figyelmét, hogy milyen veszélyes ez a szekta. És pont ezért veszélyes, mert az ember naivan azt hiszi, hogy Isten küldöttei, angyalai jöttek hozzá házhoz és hogy velük "megfogja az Isten lábát", de a nagy büdös lófütyit, azt fogja csak meg velük. Undorító, gusztustalan egy bűnszervezet ez. Behálózzák az embereket mindenféle ígéretekkel, aztán átmossák az agyukat és ilyen walking dead-et csinálnak belőlük, de komolyan! Egy önálló gondolkodásra képtelen, agyatlan zombi lesz az emberből, a szekta rabszolgája. Mondjuk főleg a nők + a gyerekek. Arról nem is beszélve, hogy pedofil paradicsomnak is nevezik ezt a szektát, sajnos nem véletlenül. :(
De a rengeteg fiatal élet is, akik öngyilkosok lettek emiatt a szervezet miatt! Nem is tudom 4 vagy 5 embert is ismerünk, akik megkíséreltek vagy öngyilkosok is lettek. Ráadásul mind fiatalok. Tizen-huszon évesek. Egyikük volt talán 35 körül. Belegondolni, hogy erős, szép fiatalok voltak, előttük állhatott volna egy csodás élet, erre egy ilyen sz*r szervezet áldozatai lettek. Ha belegondolok elkap a sírás meg forog közbe a gyomrom. Hogy lehetnek emberek ennyire szívtelenek? Undorító! És borzalmas. Tényleg nem kívánom... még talán az ellenségeimnek sem, hogy Jehova tanúi legyenek...

Szóval ha már sikerült tegnap lekésnem ezt a megemlékezést, bár nem is nagyon tudtam volna menni, olyan vihar kerekedett itt felénk akkoriban... na meg így talán többekhez eljut az én megemlékezésem. Tényleg nagyon elszomorít mindig, ha belegondolok, hogy mit okozott nekem is és másoknak is ez a Jehova tanúi szekta. Micsoda károkat. Anyagiakat, testieket, lelkieket... undorítóak. És erről muszáj szólni.

Ami viszont fontos, hogy a házaló, utcán álló szerencsétlenek csak agymosott bábok, velük annyi a baj. Akik kihasználják a többieket, azok a gyülekezetekben vannak, úgy értem nem mennek utcára, csak úgy ott a gyülekezeten belül, jaj XY testvér/nő csináld már meg nekem ezt, csináld már meg nekem azt, vigyél el ide, vigyél el oda, segíts ebben/abban, adj már kölcsön ezt-azt (főleg pénzt), segíts már nekem ebben abban, Jehova majd meghálálja... Na meg a fejesek, meg a Brooklyni sz*rháziak, hát itt is ugye a vezetők, azok a szemétládák, nem a mezei tanúk, akik "dolgoznak". Csak épp azt nem tudják, hogy valójában kinek és mit...

Aminek viszont nagyon örülök, hogy eddig bárkit próbáltam figyelmeztetni, hogy milyen veszélyes ez a szekta, mindenki azzal volt, hogy tudják, ismerik/utálják őket. Ez milyen már? :D
Persze a szerencsétlen agymosottaknak mit mond a bűnszervezet? Hogy benne van a Bibliában, hogy őket majd üldözni fogják a hitük miatt... na komolyan az ilyen gyomorforgató dumáktól megy fel bennem a pumpa, bár csak tehetnék valamit ellenük.
De végül is, most is teszek, csak nah, jobb volna, ha valami sokkal gyorsabb/hatékonyabb, mert ilyen sz*roknak (se) kéne létezniük a világban...

Na jó, kicsit sok lett, nem akartam ennyit, meg rettenetesen fáradt is vagyok, szóval elég gagyi bejegyzés lett, de aki érti a lényeget, az úgyis érti, aki meg nem, hát... most mondjam azt, hogy megérdemli, hogy Jehova tanúja legyen?

Nem, ilyet senki nem érdemel... :/

A bejegyzés trackback címe:

https://melankolikus-narancs.blog.hu/api/trackback/id/tr98916838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása