Uhh, arra ébredtem, hogy pisilnem kell, csak még nem akartam felkelni, mert azt hittem, 10 körül van. Aztán csak ránéztem az órára és 13 múlt! D:
Viszonylag kialudtam a tegnapi betegséget. Ma már nem éreztem magam lázasnak, meg annyira fáradtnak, szóval kaptam magam és nekiálltam kitakarítani a szobámat. Tök menő, múltkor vettem pelletet a madarak alá és most tényleg kevesebb koszmosz van a helyük körül. Azért jól felporszívóztam, összeszedtem a szennyest, lehúztam az ágynemű huzatot, kirázpitáltam őket, az ágyneműm meg ideiglenesen a szoba közepére halmoztam, mert apám állandóan pampog, hogy kihűtjük a házat... =___=
Aztán kaptam a kiskutyám és elvonultunk fürdőzni. Én is jól lesikáltam magam, szívem szerint a hajam is leborotváltam volna, már megint olyan nagy, de nem is volt most úgy lehetőség rá, + kedden állítólag balszerencsét hoz hajat vágni. Bár a borotválás nem tudom mennyire számít vágásnak. Úgy értem van-e különbség ollóval vagy borotvával való vágás között. Meg egyáltalán mindenkire igaz-e, mert ez állítólag egy mongol babona. X)))
Mindenesetre mióta hallottam, próbálom kerülni a keddi nyiratkozást. Elég szerencsétlen vagyok így is... =(
Fürdés után megsikáltam a kiskutyám is, megszárítottam, vettem fel alsóneműt, új ágyneműt húztam a kutyusom kecójára + a székre, amit olvasásra vettem, de legtöbbet a kutyusom szunyókál benne. X) Aztán elcsíptem anya kiskutyáját is. 2x kellett megfürdetnem, olyan koszmosz volt. :s És a fülével is van valami basszus, nagyon retek. X(
Az ősök egész nap, legalábbis mióta ébren voltam, de a jelek szerint egész nap, marakodtak már megint. Annyira szar. Úgy utálom, hogy nincs normális, szerető családom. =(
Nagyon-nagyon szar ez így... :/
Nem véletlen próbálom olyan reménytelenül átaludni a napot...
Na csak tegnap még úgy volt, ma levágjuk a 4 kis kakast, ami a nyáron kelt ki nálunk. Heten keltek ki amúgy, mint a gonoszok, de kb. a fele ugye mindig fiú, + valamiért hónapok óta nem igazán tojnak a lányok se, a tél közeledtével pusztulgatnak is, nyáron a termény zsizsikes lett, a galambok se szaporodtak úgy, amire számítottunk, ráadásul ma mondja apám, hogy az egyik pulykagyerek, aki szintén a nyáron kelt, X lábú. Mostanában gyanús is volt nekem, csak én ugye este látom főleg őket, de most megnéztem és baszki, nagyon durva. =( Mikor vágtuk a kis kakasokat, őt is vinni akartam, mert muszáj lesz, de basszus az egyetlen tesója olyan ribilliót csapott, hogy végül meghagytam szegényt.
Egyelőre...
Mert tényleg nagyon xarul néz ki. Sovány is. Pedig direkt vettem nekik 1 jó hónapja drága tápot, állítólag vitaminos, de basszus... hát nem tudom nem-e attól dögledeznek... :s
Nagyon sajnáltam amúgy a kis kakasokat, szépek voltak és mind máshogyan, de muszáj volt levágni őket. Meg az is bennem van, hogy a többieket is majd... :/ A galambokat mindenképp. Pedig olyan cukik ők is. Ahh, basszus... fos az egész. =________=
Amúgy klassz volt 4°C-ban kakast vágni. Szarrá fagytam, úgyhogy ha mára sikerült meggyógyulnom, holnapra megint göthös leszek. A kopózás se sikerült úgy, a másodikról konkrétan lenyúztam a végén a bőrt, mert annyira nem ment a dolog. Aztán mikor daraboltam fel őket, mindkettőnél amit én csináltam, belevágtam a bélbe, pedig a másodiknál nagyon vigyáztam és mégis! Ahh! >_____<¤
Megbosszulták maguk szegénykék... =(
És basszus én neveltem hármat a hétből, mert az anyjuk valamiért ki akarta nyírni őket... =(
Amúgy a négyes szám az ázsiaiaknál kapcsolatban van a halállal. A kiejtése miatt.
December 4-én, 4°C-ban levágtunk 4 kis kakast.
Ez 3 négyes, + a december a 12. hónap. 12-ben 3x van meg a 4.
So deep.
Amúgy jah, jól megfürödtem, hogy aztán vérben ázhassak. D:
Nem, amúgy most nem volt annyi vér, bár gondolom a hideg miatt. De nyáron én is néztem ki így, mint a képen, csak nem volt rajtam szemőke. Le kellett vágni egy hófehér kis galambot, mert nem elég, hogy alig jöttek össze párok, de azoknak is, legtöbbnek záp volt a tojása, vagy egy másik szétverte nekik, vagy ha sikerült kikelni akkor 1 kelt ki, vagy ha 2, akkor a végére csak 1 maradt meg közülük és ha az az 1, valami csoda folytán felnőtt (olyan is volt, akit a nagyok agyonvertek, mikor kirepült), akkor meg himlős lett. Szóval ahogy mondtam, fos az egész. =(
A kakaskákra visszatérve, a végére jól ránk sötétedett, úgyhogy egyúttal el is láttam a jószágokat és közben basszus rájöttem, mitől olyan a pulykagyerek lába... Lehet genetika is, de én inkább arra gyanakszom, hogy japántyúk költötte ki őket és mikor már elég nagyok voltak és bekerültek anyujukkal a tyúkudvarba, mindig mentek az anyjukkal aludni. Csak az anyjuk mindig a kis tojóláda tetején alszik, ahova a pulykák egy idő után nem nagyon fértek már be. De ez a kis hülye a mai napig oda passzírozza be valahogy magát, pedig lenne bőven helye hol aludni, kényelmesen. Esténként amúgy körbe is járok és őt mindig le szoktam szedni onnan, mert a kis japikat pakolom oda + nah, mondom, ott a nagy tojóláda neki aludni! Elemlámpával szoktam ott ténykedni, de így vettem észre mostanában, hogy valami van a lábával. Csak én azt hittem, hogy a lábujjaival van valami... mhh... :/
A tesója normális, mármint a lába is, de ő nem is alszik már rég odafenn, azon a szűk helyen...
Mire bemásztam, teljesen átfáztam. Úgy voltam, bebújok az ágyba és TV-zek, de végül kiválogattam még a hetek óta halmozódó akciós újságokat, kidobáltam, amik már régiek voltak, szal mondhatni, folytattam a takarítást. Volt vagy 1 kg amit kidobtam. Vagy 2, idk. Fütykösért van ennyi szórólap/akciós újság? Nem környezetszennyezés ez? Szerintem de. Be kéne tiltani az összeset! >__>
Azért csak TV-ztem is, közben ettem rettenet savanyú mandarint, előszedtem a halloweeni, csontvázas kezeslábasom, ami kicsi is, meg nagy is, szal tök kényelmetlen, de tök menő. D:
Mikor meg nyugi lett végre, ki tudtam rázni az ágyneműm is, újat húztam, mármint huzatot rá, és haladtam tovább a 4. könyvvel. Egész jól haladok vele. Mert haladni akarok! XD Lol, pont olyat olvastam benne, hogy Gansey csinál valamit, mert elhatározta, hogy csinálni fogja. X))) Na, én is így vagyok most a könyvvel. Nevem napjára kiolvasom végre! D:<