#19 - 2018 december 19
2018. december 21. írta: Egy Melankolikus Moly

#19 - 2018 december 19

Éjjel mégsem mentem egyből aludni. Itt maradtam, hogy megpróbálom nagyjából rendezni a gondolataim, már ami a kis tervem illeti. Végül tök jól sült el, összeírtam mindent, amit gondoltam, hogy fog kelleni. Tök büszkén mentem ágyba, hogy akkor alszok és napközben majd elmegyek érdeklődni, hogy mennyire kivitelezhető az egész. Bár bennem volt, hogy azért nem ártana utánanéznem más "szakiknak" is, de az is bennem volt, hogy fel kéne gyorsítanom a dolgokat, bár ez évben már szinte mérget vennék rá, hogy nem lesz kész a dolog.

Néhány óra alvás után mentem pipikélni, erre közli anutám, hogy egyek, öltözzek és megyünk járólapokat nézni.
Mert előző nap K. megemlítette neki, vagy "Aranyhaj" említette apámnak? A lényeg, hogy anyám tudomást szerzett róla, hogy K.-éknak járólapok kellenek és... borult a hajnalban, nagy műgonddal felépített tervem. 

tumblr_m1bjklk1yn1qhhugoo1_500.gif

#életem...

Azért annyira nem bántam a dolgot. Már miután elindultunk. Rohadt hideg volt, kaksi lett volna bebicajozni a városba. :s + végül is nyugtáztam, hogy így legalább lesz min. +1 napom arra, hogy eldöntsem, kinél kötök majd ki végül. Mert hajnalban jöttem rá, hogy végül lehet nem is ahhoz megyek, akihez hetek óta készülök. @__@"

Voltunk könyvtárban, aztán barkácsboltban (ez lenne a reklám helye, ha fizetnének nekem érte, de mivel nem, így hát nem...). Nézegettünk csapokat, járólapokat, amiből volt sok, de ahogy már itthon is megmondtam, vagy az ár, vagy a szín/forma, vagy a csúszásgátlás nem fog stimmelni.
És nem is stimmelt!
1 volt, ami jó durva volt és durván jól nézett volna ki, ha csillogós, fehér színű lett volna, de nem az volt, szóval... pedig még az ára is jó volt! Viszont azt mondta a szaki, hogy a csúszásgátlás egyiknél sem jön össze igazán. Úgyhogy anyám felháborodott, hogy végül nem veszünk semmit, pedig ő úgy készült, hogy már most megvesszük a cuccost, holott otthon többször elmondtam neki, hogy csak szét-né-zünk. És pont.
De hiába... =___="
Úgyhogy utána jött a hiszti, menjünk haza!
De nem hagytam magam, nem azért utaztunk el a város másik oldalára, annak is a végire, hogy 2 perc után hazamenjünk! Szóval elbaktattunk még a kertészeti részlegbe, rénszarvast vadászni, növényeket nézegeteni, aztán meg leltem menő lámpákat! Távirányításúak és még szüleim is leálltak velük szórakozni. =D Anya azzal volt, hogy ilyet veszünk majd, ha nyer a Lottón. Asszem az pont soha napján kis keddre fog esni, úgyhogy kiéltük magunkat ott helyben.

Hazafelé kitaláltam, hogy grillcsirkét akarok, ha már úgyis ott vagyunk a környéken. Olyan ritkán veszünk, részben mert olyan pipi csak abban a boltban van, ami tőlünk tökre messzi van. Ja nem, hülye vagyok, közelebb is van. A város közepén, csak onnan legutóbb bicajjal hoztam egy pipit és a kezemben fogtam, mert hüvi volt és fáztam és a pipi jó meleg volt és... jól rám folyt belőle valami lé... =_____________="
A lényeg, hogy megvettük a pipiket, mert 2-t is vettünk végül és basszus tök olcsó volt. Ahhoz képest, mennyi lett volna hármunknak egy gyors éttermi kajálás! :o
Fini melegek voltak, de nem élvezhettem sokáig őket, mert az autó fele menet észrevettem a helyi állatkajás boltot (hát, még mindig nem fizet senki, hogy reklámozzam őket... D:), gondoltam megnézem van-e valami akció, mert épp kifogyóban van az összes kutya tápja.
Végül 40 kg táppal, -10%-al és 2 ingyért Pityusz csengővel távoztam. D:

Itthon jót falatoztunk szegény madárkákból, a 2 benti kutyus is kapott belőlük, aztán így kb. ennyi. Szülők miatt bekuporodtam a szobámba és bágyadtkoztam vagy mi. :s

A bejegyzés trackback címe:

https://melankolikus-narancs.blog.hu/api/trackback/id/tr414504284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása